Van olyan, amikor az ember áll a tőkehúsos pult előtt és várja, hogy jöjjön az ihlet, hogy jöjjön egy íz, mit is főzzön vagy süssön egy hétvégi napon. Általában kézenfekvő, hogy húst. Sokat, nagyot, szaftosan, finomat. Egy jó húsos tarjaszelet adja magát, hiszen nem nagyon kell erőlködni az ízesítéssel, nem nagyon kell küzdeni a sütéssel sem, mert pont annyira szaftos, hogy szinte csak rá kell dobni a seprenyőre és pár perc után megfordítani. De együnk mindig tarját? "Akkor vigyél mellé néhány szelet combot. Vágok neked." - mondja erre a dilemmára a bölcs hentes. Így is lett. Lássuk, mi történik, ha 1-1 szelet tarját és röficombot ugyanazzal a fűszerrel, ugyanannyi ideig "érni" hagyunk.
Ahogy a fenti képen is látszik, nem tettem csodát. Mindkét húsfajtából 1-1 szeletet gazdagon megszórtam fokhagymaporral és őrölt rozmaringgal, egymásra tettem, be egy dobozba, be a hűtőbe, és legközelebb egy nap múlva vettem elő.
A fokhagymával nem nagyon lehet hibázni. Öntött vas seprenyőben kis kacsazsíron, szépen megpriítva a tarja szaftosan, omlósan, a comb feszesen és ízesen hozta a klasszikus pecsenye vonalat.
Lehet, hogy semmi köze az eszköznek, valamint annak anyagának a végeredményhez, mégis úgy láttam jónak, hogy a rozmaringgal bedörzsölt szeleteket inkább teflonos serpenyőben sütöm meg. Itt is kacsazsír volt a "kondezátor", az eredmény meglepően jó. A rendes, friss fűszerre hitet tevők szemében eretnekségnek számító őrölt fűszer, itt a rozmaring, félelmeim ellenére kiválóan "vizsgázott". Mindkét húsfajtát kellően átjárta, átitatta ez a száraz "pác", a sütésre is jól reagált, teljesen korrektül "kinyílt". Az állag itt is az előbbihez hasonló, de az íz más, a megpirult, odakapott, pörkös felületen nem lehetett annyira érezni a fűszerességet, mint a fokhagymánál, viszont a husikák sokkal édeskésebbek, rozmaring ízűek voltak falatonként, belül.
A húspárbaj eredménye röviden: a comb ugyanúgy bevethető natúr sütésre, mint a tarja, csak kis nyomkodással rá kell segíteni, hogy a nagyon forró felületre helyezés okozta összeugrás, felkunkorodás után kissimuljon, visszalazuljon a szelet. Amikor ezt látjuk, akkor még egy percig hagyjuk és mehet is a tányérra. A tarja "csak" a szokásos: a belső kötőzsírok miatt olyan puah és szaftos lesz, ha nem felejtjük a tűzon negyedórára, hogy a ragadozók minden ösztönös ízlelése az ember nyelvére, szájába koncentrálódik, amikor a falatokat szépen lassan elrágjuk.
Záró információként: ezt a sütést mondják vaslapon sütésnek. Angolul (ha esetleg külföldi étlapon ezzel találkozzunk, tudjuk) ROAST a megfelelő elnevezés rá.
Utolsó kommentek